
1963-ban születtem, végzettségem szerint jogász és public relations-szakértő vagyok. A kilencvenes években újságíróként és pr-szakértőként dolgoztam elsősorban Pécsett. A 2000-es évek elején kerültem üzleti kapcsolatba épületgépész vállalkozásokkal és a Magyar Épületgépészek Szövetségével. A MÉGSZ először a vállalkozásom ügyfele volt, majd 2003-ban felkért az elnökség, hogy dolgozzam ügyvezetőként a szövetségben. Az elnökséggel összefogva a közösen kialakított új fejlesztési koncepció jegyében új lendületet adtunk a szövetség fejlődésének, konferenciákat, szakmai roadshow-kat indítottunk, felépítettük az oktatási szolgáltatásainkat, erőteljes érdekvédelmi munkába kezdtünk és mindezek mellett elindítottuk hírleveleinket és új honlapunkat.
A tagsági létszám a háromszázról hétszáz fölé emelkedett, több mint negyven pártoló tagunk van a kereskedő és gyártó cégek köréből, 2003 óta minden évben egy új munkatárssal bővítettük csapatunkat. 2009-ben indítottuk az eddigi legnagyobb projektünket, az Energiapartner márkanév piaci bevezetését megcélzó Dél-dunántúli Épületgépészeti Energiahatékonyság Klasztert.

1956. március 01.-én születtem Kaposváron. Szüleim egyszerű munkásemberek. Iskoláimat lakóhelyemen, Toponáron, valamint a középiskolát Kaposváron végeztem. Érettségi után jelentkeztem az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola Városgazdálkodási szakára. Diplomám megszerzése után, mint ösztöndíjas Kaposvár Város Polgármesteri hivatalánál helyezkedtem el, mint pályakezdő. 1980-ban alapító tagja voltam annak a Gazdasági Műszaki Ellátó Szervezetnek (GAMESZ), mely a városüzemeltetés feladatait volt hivatott megrendelni és ellenőrizni.
1981-ben megkeresett a Városgazdálkodási Vállalat Vezetősége, hogy vállaljam el a nyugdíjazás miatt megüresedett Köztisztasági Részleg vezetését. A felkérést elfogadva mintegy nyolc évig irányítottam a részleg munkáját, melynek során számtalan szakmai kihívásnak tettünk eleget kollégáimmal.
A vállalat vezetésében bekövetkező 1989-es változás során a cég műszaki igazgató helyettese - főmérnöke - lettem egészen az 1991-es részvénytársasággá alakulásáig. Ekkor pályázat útján elnyertem a cég igazgatósági posztját és megválasztásom után a részvénytársaság elnök-igazgatója lettem, és töltöm be ezt a posztot, többszöri ismételt megválasztásom után napjainkban is.
Napjainkban a cég az egyik legnagyobb hazai kommunális szolgáltatók egyike, több mint 200 településsel van szerződése és jelenleg is növeli piacát.

1968. augusztus 5.-én születtem Budapesten. Ifjúsági koromban a földvári Mélyépítők Vitorlás Egyesület tagjaként szerepeltem a 420-as vitorlás válogatottban. Németországi tanulmányaim után először a külkereskedelemben helyezkedtem el, majd hazatérésem után élelmiszeri vállalatoknál töltöttem be felsővezetői tisztségeket.
2006 óta vezetem az ACO magyarországi leányvállalatát. Vállalatunk termékei meghatározó piaci szerepet töltenek be a vízelvezetési technológiában. Fejlesztéseink eredményeképpen az épületen belüli vízelvezetés, épületen kívüli felszíni vízelvezetés, valamint olaj- és zsírleválasztó berendezéseink ismertek tervezők és kivitelező partnereink körében.
Innovatív megoldásaink közé tartozik a "Clara" típusú biológia leválasztó berendezés, amely a szennyvízkezelésben kap fontos szerepet.
Modern fürdőszoba elválaszthatatlan kellékeke az ACO Zuhanyfolyóka: www.zuhanytalcanelkul.hu Rengeteg időt töltök a Balatonnál gyermekeimmel, rendszeresen veszünk részt vitorlás versenyeken.

